Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom
Minden tavasz beköszöntével újraélednek a régi évszakok emlékei, felelevenítve egykori otthonunk és szeretteink dédelgetett képeit. Mind örökre a szívünkben maradnak, mint az élet drágakövei. „Ó, mennyire hiányzott a régi nádfedeles ház! Anya, őszülő hajjal, szelíd, mint a kókuszdió ligetek hűsítő árnyéka, Apa, méltóságteljes, mint szent királyok korában, És a nagymama finom étele, amely felmelegítette az esős telet!” A szülőváros utáni vágyakozás csak fokozza a magány érzését az idegen földön, mintha fagyos hideg járná át a lelket. „Állok a hófödte nyugati ország közepén, Vágyom a füvet a szellős Illatos folyó mellett! A Mennyek sajnálnak és ontják könnyeiket, Hideget adva az emnberi szívnek, aki távol van otthonától!” Master: Ezt a verset az Au Lac-i (vietnami) népnek ajánlom. Ezt a verset 1979-ben írtam, amikor népünk épp ideérkezett. Meghatódva megírtam ezt a verset. Édes húgom, álmodtál-e valaha a terasz melletti sárgabarackvirágokról az elmúlt tavaszokon? Most Nyugaton vagyok, oly messze Mind úgy hiányzik a szívemben! Kedves testvérem, álmodtál már selyemruhákról, brokát cipőkről, és vörös petárdákról az egész városban? Fiatal nőkről, hullámzó fürtökről a szélben, Laza sétákról a smaragdzöld füvön, gyengéd emlékekről... Múlt éjjel a szülővárosomról álmodtam Látva a testvéreimet, annyi mindenről lehetne beszélni! Egy tál ízletes spenótleves mellett És altatódalok dallamosan, mint a függőágy ritmusa... Ó, mennyire hiányzott a régi nádfedeles ház! Anya, őszülő hajjal, szelíden, mint a kókuszdió ligetek hűsítő árnyéka, Apa, méltóságteljesen, mint szent királyok korában, És a nagyi finom étele, mely felmelegítette az esős telet! És testvérek és az illatos rizsföld És a múlt kamaszkori szerelem, mint egy szomorú refrén! Mindent elsöpört a háború véres folyója, feloldotta a káosznak azon a régmúlt estéjén. Állok a hófödte nyugati ország közepén, Vágyakozva a fűre a szellős Illatos folyó mellett! A Mennyek sajnálkoznak és ontják könnyeiket, Hidegséget adva az otthonától távol élő szívének! Hideg, esős és szeles tél távozott; A tavasz hirtelen érkezik, mint egy ragyogó nevetés, egy vidám dal, az élet bimbója, mely virágzásnak indul. A tavasz eszenciája mindenütt jelenvaló, túlcsordul a világon, és az emberi szívekben. Mily szép a nevetés hangja Életünket boldog szeretet tölti be A tavasz boldogságot hoz az életbe. Master: Megérkezett a tavasz, ezernyi virágot ajándékoz a világnak. Örömteli a hajnal, vidáman csiripelnek a madarak mindenütt Minő szépség a nevetés hangjában Életünk tele van boldog szeretettel A tavasz boldogságot hoz az életbe. A napsugárban tavasz árad A virágok lágyan ringatóznak, szégyenlősen mosolyognak számtalan életforrással Pillangók elragadtatva édes szerelemben Az azúrkék ég díszes Madárraj száll a magasba, vidáman énekelve köszönti az életteli napfényt Várva a visszatérő szellőt Szívem gyengéd, mint egy szimfónia A tavasz örömet hoz, felvirágoztatja a fiatalos napokat A bánat elmúlik, az élet szeretete túlcsordul Kívánok ujjongó, békés tavaszt Amikor a szeretet feltétel nélküli, változatlan, életről életre, az igazán szép. Az ilyen szeretet megnyugtatja a lelket, mint egy finom dallam, egy simogató szellő, egy költői holdfény egy éteri birodalomban. Master: Múlt éjjel álmodtam, hogy sziluetted finom dallamokat játszik A levegő csendes volt, mintha szeretettel álmodozásba ringatna Hajad lágyan hullámzott, a hold simogatta a szellőt Szeretve téged, zenét faragtam, ahogy a szemed a távolba nézett. Imádom éneklő hangod, szelíd, mint egy ígéret, mely minden kívánságot teljesít Én egy elhagyatott pavilon vagyok, te pedig a holdfény, mely számtalan költői gondolatot ragyogtat Hogy szeretnék néhány szót mondani a szeretetről Jéghideg szívem vonakodik a régóta tartó vágyakozást közvetíteni. Megígértem, hogy találkozom veled ezernyi életen át Hogy epekedtem utánad sok inkarnáción át! A zene megmarad az elhúzódó refrének miatt Hová visz a dallamod? Éneked rezonanciája vágyakozást ébreszt szívemben Eksztázisban emlékszem remegő ajkaidra a tegnap esti álomból Szeretnék felhő lenni, mely a szellővel lebeg, Elvisz engem az örök boldogság éteri birodalmába... Mindenkinek van egy „otthona”, ahová vágyik vissza; oda tartozik a szívük; ahol újra egyesülhet igazi szerelmével. Csak akkor találjuk meg örökre a boldogságot és elégedettséget. „Vigyél el a fájdalmamtól Vigyél haza a vörösfenyőbe. Hozz haza az őszi esőbe, Hozz haza, ahová a szívem tartozik.” Kerry Walsh: Sárga virágok, kék virágok, Vad álomban járva a nyarat, Virágokat számolva, nevedet hívogatva.... Horizont messze, szivárvány patak... Hány mérföld a nyugati oldal? Hány mérföld a paradicsom? Hány mérföld a szíved? Hány mérföld az enyém? Tavaszi virágok, májusi virágok, Keverik a négy évszakot. Átszőve minden száraz levelet augusztusban, Küldöm neked levelek helyett.... Magányos folyó, magányos patak, Séta télen álmodozva. Hóesést számolva, nevedet hívva Nap meghalt a dombon az éjszaka királynőjének.... Hány mérföld nyárig? Hány mérföld tavaszig? Hány hónap egy arany augusztusig? Hány nap egy dicsőséges pillanatig? Magányos hegy, magányos domb.... Megtalálni az őszt a hidegben! Szelet küldeni Brandenburgba... Hozd el augusztus tizenkettedike emlékét. Rosenheim vonat, Rosenheim vonat! Vigyél el a fájdalmamból Vigyél haza a vörösfenyőbe. Hozz haza az őszi esőhöz, Hozz haza, ahová a szívem tartozik. Hozz haza, ahová a szívem tartozik.