Felajánlottam minden Szentnek, akit ismerek az Árnyékvilágból, pl. Ötödik Szint, stb., (Igen.) hogy menjenek az Új Világomba, ha akarnak. Néhány nem fogadta el. Nem fogadták el, mert szeretnének az Ötödik Szinten maradni, hogy segítsék a tanítványaikat, vagy más embereket. (Hű.) Mert onnan nem tudják Tim Qo Tu Földjét szabadon elérni.
Hol is tartottunk? Á igen, akkor most ezt elmondom nektek. Mielőtt elfelejtem. Vagy akartok először valamit kérdezni? ( Óh, előbb a Mester, kérlek. ) Oké. Mert megkérdeztem, és Ők azt mondták, elmondhatom. ( Remek! Köszönöm. Hű! ) Minden Szentnek felajánlottam, akit ismerek az Árnyékvilágból, mint pl. az Ötödik Szint, stb., (Igen.) hogy az Új Birodalmamba menjenek, ha akarnak. Néhányan visszautasították. Azért utasították vissza, mert szeretnének maradni az Ötödik Szinten, hogy segítsenek a tanítványaikon, vagy más embereken. (Hűha!) Mert onnan nem tudnak Tim Qo Tu Földjéhez tetszés szerint hozzáférni. Szóval, ha akarják, fel tudom Őket hozni. De inkább maradnának az Ötödik Szinten, például, csak hogy másoknak segítsenek, jobban segítsenek a világnak. Erre én: “Micsoda Hősök!”(Igen.) felkiáltójellel, és szívecskével, aztán köszönömmel, és utána a végtelen plusz jellel. Valaki mondott itt valamit… Idézőjelben van, de nem tudom, ki mondta akkor. Elfelejtettem leírni. Biztos az EU (Eredeti Univerzum) Istenségek akkor. “M” – ami Mestert jelent, engem – “nem lehet ragaszkodó, még a korábbi tanár iránti szeretet és tisztelet is akadályozná a Te béke küldetésed.” Ezt mondta nekem az egyik Isten, de elfelejtettem, ki. Ne is törődj vele, biztos valaki a Magas Mennyből. Így azt mondtam: “Köszönöm.”
Ezt itt nem mondhatom el, valami jóslat. Egy másik sor: “Ez a Végítélet ideje. Néhányan, akik járványban halnak meg, azok is hosszútávúak.” Néhányuk. Néhány, aki elkapja a COVID-19-t, vagy bármi más járványt, azok hosszútávú démoni munkások. (Óh, hű!) “Ők az ártatlanok kínzói. (Igen, Mester.) Nem mindegyiket szállták meg démonok. És itt folytatódik: “Miután a megszállott testek meghalnak katasztrófában vagy betegségben, a fanatikus démon szellemeket a pokolba hurcolják.” Ez után az idő után, most, a Végítélet most, nem szabad megszállniuk egy másik testet, amin élhetnének. Szóval, azt mondtam: “A fanatikus démonok szelleme a pokolba lesz vonszolva, mert az igazi fanatikus démonok alacsony anyagból és energiából készültek, így nem válthatók meg. Azok, akiket kényszerítettek,” erőszakkal, vagy megfenyegették, hogy együttműködjenek a fanatikus démonokkal, és azt csináltak belőlük, de kényszerítették őket, és megbánják bűneiket, “azokat Tim Qo Tu fogja megmenteni a biztonságos Új Birodalomba.” (Köszönet, Mester.) Óh! Az Istenségek azt mondják: “Ezt nyíltan elmondhatnád, hogy az emberek boldogok legyenek.” (Igen!) Igen. És a másik, ezt még nem mondhatom el.
A következőt elmagyarázom itt, hogyan szereztek emberi testeket. (Igen, Mester.) Ahogy már mondtam. “A mágiájukat használják.” Ez nagyon erős varázslat. Nem normális mágia, mint csiribú csiribá a világon. (Igen.) “Különleges mágiájukat használják, hogy kiszorítsák az embereket, vagy az elméjüket irányítsák, fanatikus démonokká változtatva őket, hogy az élőket zombikká alakítsák!!!!!!!” (Hűha!) Felkiáltójel, sok, sok. “A lelkeket elráncigálva az emberektől, üresen hagyva a testüket, hogy a démonok manipulálhassák ezeket a testeket, hogy azt tegyenek, amit csak akarnak!!!!!!!” Sok felkiáltójel. Aztán a következő bekezdés: “Nem csak az embereket, hanem az állatokat is ugyanúgy használják.”(Ejha!) A lelkük, a lelkük csak elájul, és a lélek elhagyja a testet, és…” Ezt az EU (Eredeti Univerzum) mondta. (Igen, Mester.) Egészen idáig. (Igen.) És aztán Ők elmagyarázták. Így folytatták: “Miután a lélek eltávolodott a testtől, levált a fanatikus szellemtől, Te szeretettel újraéleszted a lelket, megmented, és elvezeted a Biztonságos Világodba.” (Hú!) Zárójel: “(azt jelenti: Új Birodalom, Tizenegyedik Szint.)” (Hű!) Zárójel bezárva. Valami ilyesmi. (Ejha! Köszönjük, Mester. Köszi, Mester.) Már mondtam, az Alzheimer kór az zombi megszállottság. (Igen, Mester.) Ez nagyon nyilvánvaló. Ezért vannak még életben, egészségesek, de nem ismerik fel egyetlen rokonukat, barátaikat vagy embereket, akiket korábban ismertek. Mert nem igazán működnek. (Igen.)
Egy nap a maja hozzám fordult, mondván: “Óh, nem sajnálod az embereket? A világ bajban van, mint az árvíz áldozatok, meg minden. Miért nem adsz rengeteg spirituális érdemet nekik?” Azt mondtam: “Teszem, amit teszek. Ne erőlködj annyira, hogy bajt keverj.” Az EU (Eredeti Univerzum) Istenségek azt mondták: “Óh, csak azt akarják, hogy rengeteg értékes érdemet veszíts… igazából az ő embereinek, nem a Te embereidnek.” Mert ezek az álcázott külső. (Óh!) Nem igazi emberek. (Hűha!) Sokan, akik meghalnak a katasztrófákban, meg minden, azok nem igaziak. (Hűha!) Még mindig az EU (Eredeti Univerzum) mondja. “A Mester szeretetére hivatkozva.” Szóval azt mondtam: “Haha! Itt az ideje, hogy menjenek. Menj, menj, menj messze a pokolba! Ne zaklass engem többet.”
Egyszer olyan fáradt voltam, és nem tudtam nagyon jól meditálni aznap. Azt mondtam: “Sajnálom, olyan pocsékul érzem magam, lustának, de a testem tényleg olyan fáradt. Nem tudom, miért.” Így az Istenek mondták nekem: “Nem vagy lusta, nem vagy pocsék. Ez a világ karmája, ami gyakran a fáradtságig húzza le a tested és az elméd. Nem a Te hibád. A Mennyei Lények ismerik a Szíved, tudják, mit csinálsz.” Azt mondtam: “Köszi a szerető kedves szavakért.” Nem mindig írok nyelvtanilag. Így elolvastam, amit írtam. (Oké. Igen, Mester.) Mert csak magamnak írtam, hogy tudjam. Csak hogy emlékezzek. Nem izgat, jó-e a nyelvtan vagy se. Nincs időm pipiskedni mindezek miatt. (Igen, Mester.) Azt mondtam: “Köszönöm a szerető kedves szavakért.” Mindig úgy érzem, hogy nem teszek eleget.” Így azt mondták: “Ne aggódj, nyerni fogsz.” (Hurrá! Igen!) Azt mondtam: “Nyerni, mit?” Azt mondták: “A tanítványaid szeretnek Téged.” (Igen. Igen, Mester.) Azt mondtam: “Óh, mily meglepő.” A többi, az pozitív bátorítás és előrejelzés, de nem hiszem, hogy el kellene mondanom. (Óh! Hűha! Oké, Mester.) Oké.
“Mindig imádkoznunk kell a Mindenható Istenhez, és minden jónkat, és bukásunkat a Mindenhatónak kell szentelnünk, meg kell kérnünk Őt, bocsássa meg a bűneinket és szabadítson meg. Új tanítványok, régi tanítványok, mindnek ezt kellene mondania.” (Igen, Mester.) Az EU (Eredeti Univerzum) ajánlja. A beavatás előtt és a beavatás után, és állandóan. (Oké, Mester.) És amikor dolgozunk, azt is a Mindenható Istennek ajánljuk. Nem mi. Nem úgy, hogy mi tesszük. Így elkerülhetjük a karmát. (Igen, Mester.) Jó vagy rossz karma, nem akarjuk.
Aztán a maja kérdezte… Együtt kellene éreznem a katasztrófák áldozataival, stb. Ez még több azon túl. Csak az alját olvastam, és most olvasom a többit. (Oké, Mester.) És még több. Mert néha úgy gondoltam, először írhatok alulra. És aztán, spórolok másnak a tetején, de akkor folytatódik, ugyanaz a történet. Szóval eredetileg így megy: “Szereted a népedet a világon?” És ez a maja még hamisított is, azt mondta, hogy ő egy EU (Eredeti Univerzum) Védelmező Isten. Azt mondtam: “Hé, gyerünk! Gyerünk!” “Azt akarod, hogy elpusztítsalak, vagy mit? Már ismered a feltételem. Bárki hazudik nekem bármilyen Szent Istenséget felhasználva, el foglak pusztítani. Tehát mondd el az igazat.” Azt mondta: “Majd később elmondom.” Megkérdeztem tőle: “Miért kérded, hogy szeretem-e vagy sem az embereimet? Tudod, hogy szeretem az embereket. Miért kérdezed?” Erre azt mondta: “Mert közel a veszély.” A jövő. Azt kérdeztem: “Miféle veszély?” Azt mondta: “Tájfun, még többen halnak meg járványtól, betegségtől, betegségektől elveszett világ, vihartól, fanatikus háborútól, hóvihartól, mindenféle problémától, szorító zavargásoktól, ítéletnaptól, emberek biztonság nélkül maradnak.” Azt mondtam:, “Kösz a rossz hírt. Semmit nem mondasz, amit már eleve ne tudtam volna, mi haszna ennek az egésznek? Különben mi mást tehetnék még? Nem is figyelnek. Nem érdeklik őket az embertársaik, a gyengébb lények szenvedése. Továbbra is húst esznek, és alkoholt isznak, és egymás ellen harcolnak. Süket fülekhez beszélek. Még ha tudok is segíteni vagy imádkozni értük, a jólétükért, hogy tovább tudjanak élni, és boldogan és jól lehessenek, akkor folytatni fogják a gonosz útjukat, hogy megöljenek másokat, és állatokat öljenek, és kínozzák a gyengéket, és a védteleneket, mint az állatokat, és akiknek nincs senki, akire támaszkodhatnának, stb., stb. Akkor újra kezdődik egy rossz hatás. Katasztrófa sújtja őket újra. Mert az emberek nem hallgatnak rám.” Így azt mondtam: “Miért kérdezed ezt tőlem? Mert tudom, hogy te vagy maja. Különben is, miért zavartatod magad a népem miatt? Még ha az én népem is. De tudom, hogy ők nem az én népem. A te embereid azok, akik elrejtőztek ezekben az emberekben, sok bajt okozva. Ezért halnak meg katasztrófákban.” Sokan közülük nem az én népem. Néhányuk az, de csak ez a karmájuk, és az idejük, hogy elmenjenek. De sokukban fanatikus szellemek rejtőznek odabent. Szóval itt az idő, hogy a Mennyek mindet ki akarja takarítani. Nem csak én egyedül. (Igen, Mester.) Nem csak én egyedül takarítom ki az összes rossz szellemet és démont, hanem itt a Mennyek is ezt teszik. Aztán az embereknek, néhánynak olyan rossz karmája van, hogy így kellett meghalniuk. (Hű!) Amúgy sem hallgatnak rám, szóval azt mondom: “Különben is, miért kérded? Nem törődsz ezzel. Megkínzod az embereimet számtalan világkorszak óta, és most úgy beszélsz, mintha nagyon együttérző lennél!” Szóval, az EU (Eredeti Univerzum) azt mondta: “Óh, a maja csak azt akarja, hogy Mester nagy, értékes érdemet költsön (az ő népére), a Mester szeretetére hivatkozva.” Erre én: “Háá!” “Itt az ideje, hogy elmenjenek. Messzire, messzire a pokolba. Oda bezárva.” Az május 20-án volt. És amit pont ez előtt olvastam, az május 21-én.
Május 19-én, az Istenek vigasztaltak. “’Ne szomorkodj,’ mondták, de a könnyeim folyton csak maguktól hullottak, gyakran. Nem tehetek róla. A Mennyben a rendszer könnyű. Itt évekig dolgozol, semmi sem tűnik úgy, hogy tényleg megtörténne. Hadd sírjak néhány ilyen pillanatban, hogy lemossam magamról ennek a világnak a szennyét. Az emberek annyira elvesztek mulandó, világi elfoglaltságukban. Semmi más nem számít nekik. A szavak nem hatolnak át rajtuk. Örökké ott ülnek. Hogyan tudnék mozogni? Hová? Mivel?” Úgy értem, mit tehetnék, mit tehetek, hova menjek, hogy jobban csináljam? “Mégis, ha kritizálod őket, lehet, hogy rosszabb lesz neked. Acélból vannak, vasból. Én miből vagyok? Nem szállhatok szembe velük: fősodrás, hatalom. A könnyek se olvasztják meg őket. Csak egyedül sírok.” (Óh.) Újra elmondták, hogy ne legyek szomorú. “De hogyan lehetnék boldog?” Válaszoltam Nekik. “A felelőtlen teremtés eme világának felfordulására nézve. Van itt valami igazán jó? Nem tudom kiverni a fejemből ezt az illuziószerű érzést.” Erről az egész felfordulásról. “Másrészt érzem a szenvedést értük, ez kínoz, teljesen szétszakít a karma szellemileg, fizikailag, ami megállás nélkül zúdul rám. Mégis, a változás túl kevés. Csak nézz meg néhány úgynevezett vezetőt. Fent ülnek, hogy még mások helyes cselekedetét is akadályozzák. Hogy ilyen rossz példát mutassanak. A nagyközönség mégis figyeli, imádja, követi őket a rossz irányba, a pokol útjába!” Mondtam Nekik, hogy ezért vagyok szomorú. (Igen, Mester.) És ez azzal folytatódik, amit korábban olvastam. Nem akarok szomorú lenni, de a könnyeim maguktól potyognak, stb. stb. (Igen, Mester.)
Folyton azt mondják, nem tart sokáig. Azt mondom: “Igen, csak ígérgess, vigasztalj, de ez túl hosszú, túl hosszú. Minden lény végtelenül szenved. A könnyeim végtelenül folynak. Miért van mindez? Az ostoba világ, ostoba emberek. Csak ölnek, ölnek, ölnek, ölik és ölik egymást, és még mit nem. Nem igazán akarok tovább itt maradni. Egyszerűen mind túl ostoba.” Bocsánat a szavaimért. Magamnak írtam. Nagyon szomorú voltam. “Túl mérgezett. Túl arrogáns. Túl tompult. Nem hallanak, nem éreznek, nem látnak semmit. Semmi sem hatja meg őket. Vajon kitartok-e, amíg béke vagy biztonság terem minden lénynek és főleg az állatoknak, az összes napi stresszel a munka ügyek miatt?” Mint pl. a Supreme Master Television munka, stressz, és… (Igen, Mester.) Gondolkodnom kell, nem mondhatom csak, hogy “Oké, jó.” Gondolkodnom kell, hogy hozzászóljak. (Igen, Mester.) És dolgokat írni nektek, srácok, stb. “Még a Supreme Master Television miatt is dolgozni, bár jó, még mindig vannak belső akadályai, és butaságai. Látni fogom még azt a napot?” Tudod, az ígéret napját. (Igen.) “Úgy érzem, hogy a semmiért dolgoztam, túl kicsi, túl lassú. Van értelme beszélni az emberekhez, akik vaknak tűnnek, és süketnémának? Istenem! Túl kicsi, túl lassú itt felépíteni a Mennyországot. Olyan homályosak, üresek, tompák. Néhány vallási vezető, politikus, környezetvédő, még állatvédők is, stb., ez csak duma, duma, duma, duma. Sokan közülük csak beszélnek, beszélnek, beszélnek. Én is süket emberekhez, vakokhoz, egy elbutított fajhoz beszélek a Földön?!” Kérdőjel, és felkiáltójel.