Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom
Ó, MAPA, Ó, Leghatalmasabb Szentháromság, Legszeretőbb, Legjóságosabb, mondd meg nekem hogyan lehet, hogy ezt mondtad nekem: „A Béke az enyém”, amikor nem látok semmi nagy mozgást? Persze tudom, ismerem a békés embereket, azokat, akik talán a békés országokban, a békés világban és a békés övezetben élnek, máris békét éreznek, habár még mindig ugyanebben a világban élnek itt, de mivel karmájuk szerint nem tartoznak a háborús világhoz és a háborús övezethez, ezért máris békét éreznek, sőt, még az állat-személyek is békét éreznek. Minden nap, naponta sokszor jönnek el hozzám, és tudom, hogy az emberek békét éreznek. Az úgynevezett ISTEN tanítványaim békét éreznek, de még mindig sok ártatlan van csapdában a negatív erő szorító karmai között, akik már sok-sok évszázada uralják ezt a bolygót. És egyre erősebb a szorításuk, végtelen szenvedést okozva az embereknek, URAM. Miért mondod, a Béke az enyém? Ezt már hallottam korábban, URAM, a Béke Királyától és az összes Királytól, sőt, az állat-személyek is eljöttek és ezt mondták nekem. De én teljes békét akarok, 100% békét akarok ennek a világnak, az emberiségnek, minden lénynek, akik már túl sokat szenvedtek. Nem bánom, ha szenvednek, amíg megmenekülnek majd, és felemelkednek egy magasabb világba, de nem mindannyian olyan szerencsések, mert olyan sok karmát teremtettek. Így tehát még ha meg is halnak, nem jutnak a Mennybe. Még ha szenvednek is, nem fogják tudják elkerülni a poklot – nem mindannyian. Így hát ez a világ pont olyan, mint… a fele vagy a nagy része számomra pokolnak tűnik. És a szívem örökké fáj, URAM. Mondd el, miért mondtad ma: „A Világbéke a Tiéd”, ami azt jelenti, hogy a Világbéke az enyém. Kérlek, elmondanád ezt világosabban? Tudom, hogy nem kellene feltennem ezt a kérdést. Úgy tűnik, kételkedek Benned, de még mindig az emberi világban vagyok, és emberi tulajdonságaim, emberi kérdéseim, emberi logikám, reményem, emberi törekvéseim, és emberi együttérzésem van minden iránt, ami körülöttem van. Tehát kérlek, légy irgalmas, és magyarázd el nekem. MAPA így szólt: „Te magad már béke vagy. Te magad már karma-mentes vagy. Boldognak kellene lenned. Ennek a világnak az emberei nem kedvesek, és nem méltók a békére. Csak hadd legyenek.” Ó, URAM, FELSÉG, igazán hálás vagyok azért, amim van. Igazán, igazán mélyen hálás vagyok azért, hogy békém van, egy békés hely, ahol dolgozhatok, békém, és mindenem, amire igazán szükségem van. Csak az van, hogy… akkor kérlek, nyugtasd meg a szívemet. A szívem Belőled, a Te Szeretetedből lett. Nem szűnik meg érezni azt, amit más emberek és más lények éreznek. Habár tudom, tudom, amit mondtál nekem, mindent megértek, de nem tudom abbahagyni az érzésemet és a szenvedésemet másokért – az állat-személyekért, akikkel brutálisan bántak; a csecsemőkért, akiknek nincs esélyük megszületni, hogy megköszönjék Neked; azokért az emberekért, akik háborús övezetekben, aszályokban és ilyen árvizekben szenvednek, mert egyszerűen tudatlanok, FELSÉG, vagy csak a negatív erő kábítja el őket, aki olyan brutális, és olyan könyörtelenül bántalmazza őket, a Te gyermekeidet. Még a világban vagyok, FELSÉG. Nem vagyok teljesen a Mennyben. Folyamatosan különböző Mennyországokban, különböző tudatszinteken vagyok, mindig, egyszerre, és szenvedek, amikor látom, hogy mások szenvednek. Fáj, amikor másoknak fáj. Mindent érzek, mert a szívem még mindig úgy ver, hogy ugyanazt a ritmust követi, mint a körülöttem lévőké. Ezért igyekszem olyan nagyon, hogy bevonjam őket a saját zónámba – a béke zónájába, a megvilágosodás zónájába, az elégedettség zónájába, amit mindig elégnek érzek, mindig békésnek érzek, mindig boldognak és hálásnak érzem magam. Nem mindegyikük képes rá, URAM. Hogyan érezhetnék valaha is békét? De teljes szívemből, mélyen és alázatosan hálás vagyok a Te Áldásodért, Kegyelmedért, Szeretetedért. Tényleg hálás vagyok. Csak éppen a szívem nem tudja abbahagyni, hogy ugyanabban a ritmusban verjen, mint minden körülöttem – az összes ember, az összes lény körülöttem. Még akkor is, amikor látok egy fát elkorhadni, rovarok, hangyák és ilyesmik rágják, akkor is annyira sajnálom azt a fát. Imádkozom a fáért, és vigasztalom a fát. És tudom, hogy talán eljött a fa ideje, hogy valami jobbá fejlődjön, és ez egy kicsit megnyugtat. De mégis, Te azt mondtad nekem, hogy az állat-személyeket egyes menhelyeken állat-személy hússal etetik, így rossz karmát örökölnek. Tehát ha továbbra is segítek nekik, adományokat adok nekik, akkor továbbra is megölnek más állat- személyeket, hogy megegyék őket. Úgy értem, azok az emberek, akik gondoskodnak róluk, jót akarnak, de aztán magukra veszik a meggyilkolt állat-személyek húsának karmáját, és a gondjaikra bízott állat-személyeket is az összes meggyilkolt állat-személy húsával etetik. Így a karmájuk egyre rosszabbá válik. Azt mondod, inkább haljanak meg, legyen kevesebb a gyilkolásból, a megölésből származó karmájuk, mint ami a megölt állat-személyek húsának elfogyasztásából ered. És így jobb sorsuk lesz a következő életben vagy a túlvilágon, sőt, akár meg is szabadulhatnának. Tudom ezt, URAM, és hiszek abban, amit mondtál, mindenben. Mindezt tudom. Csak a szívem még mindig fáj. Kérlek, segíts nekem, hogy a szívem ne szenvedjen már ennyire, hogy többé ne érezzek együttérzést, és ne legyek többé nyugtalan és álmatlan a világ bármely szenvedése miatt, mert a Supreme Master Television-nek dolgozom, és minden hírt ismernem és látnom kell azért, hogy másokat emlékeztessek arra, hogy maradjanak emberek, legyenek kedvesebbek, jóindulatúbbak, könyörületesebbek, hogy szabadok legyenek. Így hát ez az egész szenvedés minden nap emlékeztet még a saját Supreme Master Television csatornánkon is, nem tudok elmenekülni előle. Nem tehetem, hogy ne tudjam. Egy másodpercre sem tudom elfelejteni ezt az egész szenvedést. Tudom, hogy ez az én hibám. Tudom, hogy ez az én hibám, néha még bízom is az emberekben, segítek nekik, de rossz eredményt kapok. Végül is tudom, hogy mindez az én hibám, de mit tehetek, URAM? Addig a napig, amíg távozom és elhagyom ezt a fizikai világot, és visszatérek a saját Lakhelyemre, egyszerűen el kell viselnem mindezt a szenvedést. Kérlek, nem vagyok hálátlan, FELSÉG. Minden nap őszintén hálás vagyok, és Te ezt tudod. És hálás vagyok, hogy folyamatosan a saját békémről beszélsz nekem, hogy foglalkozzak a saját dolgaimmal, és élvezzem a belső és külső békémet – élvezzem mindazt, amit rám ruháztál, FELSÉG. Az jár a fejemben, ha én teljesen jó vagyok, tökéletes, tökéletesen boldog az életemben, és ha nem tudok segíteni egyiküknek se, akkor hogy érezhetném jól magam emiatt? De ha belegondolok, én nagyon szerencsés vagyok. Szerintem én vagyok a legszerencsésebb lény ezen a világon, ebben az Univerzumban. És nagyon-nagyon hálás vagyok azért is, hogy a Te Erőd és a Te Szereteted révén még mindig sokan jönnek beavatásra, hogy ISTEN közelében legyenek, hogy jobban megértsék magukban ISTENT, és készen álljanak arra, hogy Hazatérjenek, mert már kimerültek, URAM. Akik a Te Kegyelmed és Vezetésed révén jöttek hozzám, azok már szinte félig halottak, ebben a viharos világban élve. Annyira hálás vagyok érte, hogy megbocsátasz nekik, hozzám vezeted őket és megváltoztatod őket, szentté formálod őket a Te vezetésed alatt, az én fizikai erőfeszítéseim és az én ISTEN tanítványaimnak az erőfeszítései révén. Örökké hálás vagyok, hogy megadtad nekünk ezt az áldott kiváltságot, hogy végezzük a Te munkádat, teljesítsük a Te küldetésedet. Minden nap hálát adok Neked ezért. Tehát még ha nem is tudok ennél sokkal többet tenni, még ha nem is tudtam minden Királlyal beszélni, még ha a szívemben továbbra is nyugtalanságot érzek mások szenvedése miatt, örökké hálás vagyok Neked, URAM. Azt hiszem, egyszerűen csak „kapzsi” vagyok mások boldogsága érdekében. Nem tudom, hogyan javíthatnék ezen – hogy ne legyek nyugtalan, ne aggódjak és ne szenvedjek mások miatt. Még mindig nem tudom, hogyan tegyem ezt, FELSÉG. Bocsáss meg, ha még mindig több békét kívánok mások számára. Bocsáss meg. Tényleg bocsáss meg. Nem azért, mert hálátlan vagyok a saját békémért, boldogságomért és minden másért, amit Te adsz. Csak azt látom, hogy másoknak nincs meg az, ami nekem van. Ez okoz nekem fájdalmat, URAM. Kérlek, bocsáss meg nekem. Nem vagyok… Én megértem. Nem vagyok hálátlan. Csak nem tudom, hogyan uralkodjak a szívemen. Ha megengeded, mutasd meg nekem az utat, gyógyítsd meg. De kérlek, ne mondd nekem, ne parancsold meg, hogy felejtsem el az emberiséget, akik szenvednek, akik szenvedésben vannak. Mert Te is annyit adsz nekem. Hogyan ne akarnám megosztani, URAM? Én Te vagyok, és Te vagy a Szeretet, és Te vagy a Védelmező, és Te vagy az Irgalmas, és több, még ennél is több. Hogyan tudnál… Hogyan tudsz… Úgy értem, hogyan kérheted tőlem, várhatod el, hogy ne legyek ilyen? Örökké hálás vagyok, URAM. Csak nem tudom, hogyan ne érezzek fájdalmat, amikor mások fájdalmat éreznek. Túl érzelmes vagyok. Csak pihenek egy kicsit. Csak tartok egy kis szünetet. És akkor mondj el nekem bármi mást, FELSÉG, miután… miután megnyugodtam. Photo Caption: „A szépség nem mindig hivalkodó, az udvar hátsó sarka kényelmes lehet”
